A hivatalos, szervezett lomtalanítások leggyakoribb időpontja tavaszra vagy őszre esik. Télen, hóban, fagyban szinte soha nem tudjuk kirakni elhasznált, tönkrement holmijainkat, hogy elszállítsák a közterületfenntartó cégek munkatársai.
Mit tehetünk tehát olyankor, ha a téli időszakban szeretnénk megválni felgyülemlett kacatjainktól, vagy a helyzet úgy hozza, hogy késő ősszel, netán a téli hónapokban, esetleg kora tavasszal kell felújításba, házépítésbe, bontásba kezdenünk?
Mert bizony sokszor előfordul, hogy a téli hónapokban kell nekilátnunk nagyobb mennyiségű szeméttel járó munkálatoknak: megörökölhetünk egy házat vagy egy garázst, amit ki kell pakolni, sor kerülhet egy tervezett vagy épp kényszerű költözésre is. Ilyenkor pedig nem várhatunk hosszú heteket, amíg jobbra fordul az idő.
A mostohább körülmények között még inkább vágyunk olyan megoldásra, aminek a segítségével minél kevesebb gondunk akad a keletkező hulladékokkal és minél gyorsabban megszabadulhatunk a rengeteg szeméttől.
Ha konténert rendelünk, akkor nagy eséllyel levesszük a szeméttel való bajlódás terhét a vállunkról. Persze az sem mindegy, hogy milyen céget, mennyire tapasztalt szakembereket választunk. Az embert próbáló időjárási körülmények között még inkább szükséges, hogy a konténerszállító teherautó sofőrje értse a dolgát: a nem ritkán kellemetlen útviszonyok ellenére is pontosan érkezzen, a megfelelő helyen álljon meg, jó helyre rakja a konténert, amit aztán könnyedén el is tud szállítani.
Az is fontos, hogy esőben, hóban ne kelljen sok időt kint töltenünk azzal, hogy a szemetet válogatjuk. Olyan gárdát érdemes hívni, akik garantálják, hogy a konténerbe vegyesen belepakolhatunk bármit: sittet, háztartási szemetet, zöldhulladékot is.
Ha Ön is épp azon gondolkodik, hogy itt az ideje egy alapos rendrakásnak garázsában, esetleg szeretné lebontani régi, ósdi garázsát vagy épp egy újat építeni, akkor ne feledkezzen meg a konténerről. Biztosan hasznát fogja venni. Cégünk segít Önnek a megfelelő konténer kiválasztásában is. Lépjen velünk kapcsolatba az alábbi telefonszámon 06 21 300 7117, vagy további elérhetőségeinken. Várjuk jelentkezését!