ClickCease

A garázs rendbetételéhez is kiváló segítség a konténer

Vannak olyanok, akik mindig tökéletesen tisztán, példás rendben tartják garázsukat, ám rengeteg olyan garázzsal találkozunk, amiben az autó mellett számtalan más dolgot is tárolnak: az egészen apró mütyüröktől a nagyobb szerszámokon át az igazán nagy méretű tárgyakig.

Gyakori eset, hogy egy garázsban úgy felhalmozódnak a „majd jó lesz valamire” holmik, hogy alig marad hely az autó(k)nak. Éppen ezért nem árt időről-időre rendet tenni garázsunkban, és átnézni, továbbá megfelelően szelektálni az ott tárolt holmikat.

Egy-egy ilyen rendrakás alkalmával egészen meglepő mennyiségű kidobásra ítélt tárgy keletkezhet. Mit kezdjünk ezekkel a tárgyakkal? Akkor spóroljuk meg a legtöbb időt és energiát, ha ezeket a haszontalannak tartott holmikat egyszerűen belepakoljunk egy konténerbe. Még szétválogatni se kell őket, megteszik ezt helyettünk a szakemberek. Megérkezik a konténer, mi belepakoljuk a kacatokat, és a hozzáértők már szállítják is el.

Akkor is a konténerrendeléssel járunk a legjobban, ha garázsunkat át szeretnénk építeni, le szeretnénk bontani a régit, vagy új garázst kívánunk „felhúzni”. Gondoljunk csak bele, mennyi hulladék, törmelék keletkezik egy ilyen nagy méretű bontási vagy építési munka során. Udvarunk tele lesz sittel, építési és bontási hulladékkal, a felhasznált anyagokból származó maradványelemekkel. Ezeket is el kell tüntetni szakszerűen és gyorsan.

A konténerrendelés ebben az esetben is Jolly Joker. A sok-sok hulladékot, sittet, vegyes szemetet nekünk csak bele kell helyezni a konténerbe, ezzel a részünkről le is van tudva a szeméttel járó gond és vesződség. A konténer ugyanis teherautóra kerül, onnan pedig olyan hulladéktárolóba, ahol elvégzik a benne található szemét gondos szétválogatását. Azt a részét, amit újrahasznosíthatónak ítélnek, alávetik a szükséges eljárásoknak, amit pedig nem, azt olyan hulladéklerakatokba szállítják, melyek megfelelnek a különböző környezetvédelmi szempontoknak.

Ha Ön is épp azon gondolkodik, hogy itt az ideje egy alapos rendrakásnak garázsában, esetleg szeretné lebontani régi, ósdi garázsát vagy épp egy újat építeni, akkor ne feledkezzen meg a konténerről. Biztosan hasznát fogja venni. Cégünk segít Önnek a megfelelő konténer kiválasztásában is. Lépjen velünk kapcsolatba az alábbi telefonszámon 06 21 300 7117, vagy további elérhetőségeinken. Várjuk jelentkezését!

Ellenőrizze irányítószám alapján az azonnal munkára fogható konténereinket.

Kategóriák
Uncategorized

Konténerrendelés minden időben, akár télen is

A hivatalos, szervezett lomtalanítások leggyakoribb időpontja tavaszra vagy őszre esik. Télen, hóban, fagyban szinte soha nem tudjuk kirakni elhasznált, tönkrement holmijainkat, hogy elszállítsák a közterületfenntartó cégek munkatársai.

Mit tehetünk tehát olyankor, ha a téli időszakban szeretnénk megválni felgyülemlett kacatjainktól, vagy a helyzet úgy hozza, hogy késő ősszel, netán a téli hónapokban, esetleg kora tavasszal kell felújításba, házépítésbe, bontásba kezdenünk?

Mert bizony sokszor előfordul, hogy a téli hónapokban kell nekilátnunk nagyobb mennyiségű szeméttel járó munkálatoknak: megörökölhetünk egy házat vagy egy garázst, amit ki kell pakolni, sor kerülhet egy tervezett vagy épp kényszerű költözésre is. Ilyenkor pedig nem várhatunk hosszú heteket, amíg jobbra fordul az idő.

A mostohább körülmények között még inkább vágyunk olyan megoldásra, aminek a segítségével minél kevesebb gondunk akad a keletkező hulladékokkal és minél gyorsabban megszabadulhatunk a rengeteg szeméttől.

Ha konténert rendelünk, akkor nagy eséllyel levesszük a szeméttel való bajlódás terhét a vállunkról. Persze az sem mindegy, hogy milyen céget, mennyire tapasztalt szakembereket választunk. Az embert próbáló időjárási körülmények között még inkább szükséges, hogy a konténerszállító teherautó sofőrje értse a dolgát: a nem ritkán kellemetlen útviszonyok ellenére is pontosan érkezzen, a megfelelő helyen álljon meg, jó helyre rakja a konténert, amit aztán könnyedén el is tud szállítani.

Az is fontos, hogy esőben, hóban ne kelljen sok időt kint töltenünk azzal, hogy a szemetet válogatjuk. Olyan gárdát érdemes hívni, akik garantálják, hogy a konténerbe vegyesen belepakolhatunk bármit: sittet, háztartási szemetet, zöldhulladékot is.

Nagyberuházásoknál elengedhetetlen a konténer

Egy-egy ipari beruházás jellemzően még egy házépítésnél is jóval nagyobb volumenű projekt, épp ezért sokkal több munkamennyiséggel is jár. Rengeteg mindent kell összehangolni: alvállalkozókat, határidőket, munkafolyamatokat.

Egy-egy ilyen feszített tempójú beruházás esetében elengedhetetlen, hogy ami csak lehet, gördülékenyen menjen: minden fázisnak meglegyen a maga helye és ideje.

Már az ipari mértékű építkezés kezdetén nagyon fontos, hogy megfelelő méretű és mennyiségű konténer álljon rendelkezésre: jelentősebb projektek esetében nem ritka, hogy akár napi 2-3 konténer is szükséges a folyamatosan keletkező építési hulladék, törmelék és vegyes szemét elszállításához.

Ilyenkor különösen lényeges, hogy olyan konténeres céget válasszuk, amelyik képes megfelelően tartani a határidőket, precízen megszervezi a konténerek ide-oda szállítását, cseréjét. Nem árt, ha jó előre lefixáljuk, hogy pontosan milyen nagyságú és milyen mennyiségű konténerre van szükségünk, hiszen egy-egy ipari beruházásnál nagyon gyorsan meg tud telni egy konténer a különböző hulladékokkal, kidobandó és eltávolítandó szemetekkel.

Azért is jó döntés ilyenkor konténereket rendelni, mert ez talán a leggyorsabb módja a szemét kezelésének: a pakolás és az elszállítás egyaránt egyszerű és problémamentes. Ráadásul fokozhatjuk a kényelmünket azzal, ha olyan céget választunk, amelyik lehetővé teszi a konténerekbe történő vegyes pakolást: ily módon nem nekünk kell azzal időt tölteni, hogy szétválogatjuk a különböző fajtájú és anyagú hulladékokat, hanem megteszik ezt helyettünk olyan szakemberek, akiknek a kisujjában van minden ezzel kapcsolatos tudás.

Az általunk megpakolt konténerek megérkeznek a hulladékudvarba, ahol megtörténhet a szemét szortírozása újrahasznosíthatósági szempontból. Azokból a hulladékokból, amiket újra fel lehet használni ismét olyan tárgyak készülnek, melyek hasznos kiegészítőivé válhatnak életünknek. Azok a hulladékok pedig, melyek sajnos nem felelnek meg az újrahasznosítás különböző szigorú kritériumainak, olyan szeméttelepre kerülnek, ahol a lehető legkisebb mértékben terhelik és szennyezik a környezetet.

Ha jó szakembereket választunk, biztosak lehetünk abban, hogy időnket, energiánkat és környezetünket egyaránt kíméljük. Ön is szeretne konténert rendelni? Hívjon minket bizalommal ezen a telefonszámon 06 21 300 7117

Költözéskor is jól jön a konténer

Költözéskor is jól jön a konténer

Ha költözésre kerül a sor, vannak, akik kifejezetten várják, hogy végre megtörténjen a lakás- vagy házcsere és birtokba vehessék az új otthont. Olyanok is akadnak persze szép számmal, akik inkább nyűgként, szükséges rosszként tekintenek a költözésre, hiszen mindez sok pakolással, szortírozással, rendezkedéssel jár.

Akármelyik típusba tartozzunk is, egy dolog vitathatatlan. Egy költözés során rengeteg mindent kell összepakolni, megmozgatni, szelektálni, hozni-vinni. Ekkor szokott kiderülni, mennyi olyan holmi halmozódott fel otthonunkban, amiről már el is feledkeztünk: évek, akár évtizedek óta nem is használtuk a porosodó lim-lomokat.

Sok minden, ami a kamrában vagy a padlás, esetleg a garázs félreeső sarkában lapult, időközben elavulttá, használhatatlanná vált, már csak porfogógént szolgált, épp ezért új otthonunkba már nem célszerű magunkkal vinni. Nem ritkán ezek az egykor számunkra kedves, de ma már értéktelen tárgyak bődületes mennyiségben tudnak összegyűlni.

Ahogy pakoljuk össze a dolgainkat és kerül egyre több minden a dobozokba, úgy gyarapodik a kidobásra ítélt holmik mennyisége is. A költözés előtti napokban pedig egyre kínzóbbá válik a kérdés, hogy mi legyen velük. Ilyen nagy mennyiségű szemetet, hulladékot nem rakhatunk a kommunális szeméttárolókba, a lomtalanításra pedig nem tudunk várni. Mi tehát a legegyszerűbb módja annak, hogy megszabaduljunk azoktól a kacatoktól, amiket már nem szeretnénk az új otthonunk részévé tenni?

Az egyik legpraktikusabb és leggyorsabb megoldás, ha konténert rendelünk a kidobásra ítélt tárgyak számára. Ez nemcsak egyszerű, hanem rendkívül kényelmes módja is a lomok eltüntetésének, hiszen még csak szortírozni sem kell a szemetünket. Fogjuk a kacatokat és belepakoljuk őket egy kellően nagy méretű konténerbe. Ennyi az egész, nincs velük több dolgunk. A konténer a szeméttel együtt elszállításra kerül, ráadásul a hulladékot helyettünk a témában jártas, értő kezek fogják szétválogatni, így a környezetterhelés vagy környezetszennyezés miatt sem kell aggódnunk. A konténerrel a probléma letudva.

Ön is épp költözés előtt áll, és jól jönne egy konténer a kidobandó holmik számára? Akkor rendeljen tőlünk, hívja az alábbi telefonszámot: 06 21 300 7117 vagy jelezzen nekünk további elérhetőségeink valamelyikén!

Hogyan történik a papír újrahasznosítása?

A papír egyike azon anyagoknak, amelyek viszonylag könnyen újrahasznosíthatóak, nem véletlen, hogy az új papír gyártásához használt nyersanyagok már közel 70%-a papírhulladék.

Ez azért is különösen örvendetes, mert ha nem fák kivágásával, hanem már egyszer előállított papír újrahasznosításával gyártunk papírt, akkor ez nem kevesebb, mint 17 fa, 26 m³ víz, 320 liter olaj és 4100 kWh villamosenergia megtakarítását jelentheti.

Annak ellenére, hogy a papírt még mindig legtöbben az olvasással, a különböző könyvekkel és folyóiratokkal azonosítjuk, ma ez a papírtermelésnek már csak alig több, mint a felét adja ki, és igen nagy arányban gyártanak papírból különböző csomagolóanyagokat, ez az iparág felelős a papírfelhasználás 41%-áért.

Az újrahasznosított papírtermékek felhasználási skálája ma már igen széles, azonban még mindig a tojástartó a legismertebb újrafeldolgozásból előállított termék.

És hogyan is történik a papír újrahasznosítása? Először is a használt papírhoz különböző vegyszereket és vizet adnak, annak érdekében, hogy kimosódjon belőle a festékanyag. Aztán szelektálják és kivonják a papírból a benne maradt műanyagokat illetve a ragasztót is.

Ezután következik az aprítás és a hevítés. Ennek eredményeképp a papír cellulózszálakká bomlik. Az így keletkezett anyagot hívjuk pépnek vagy zagynak. A pép létrehozásához még hozzátartozik az a folyamat is, amikor a nyomdafestéket kivonják a papírrostokból: az ehhez szükséges ipari lépések a német Justus Claproth nevéhez fűződnek.

Ezt a papírpépet az újrafelhasználás céljától függően fehérítésnek vethetik alá, illetve bizonyos nem újrahasznosított anyagokat is adagolhatnak hozzá, hogy könnyebb legyen a gyártás.

Ezután pedig végre megkezdődhet a tényleges papírgyártás folyamata, lehet az újrafelhasznált papírból tojástartó, de találkozhatunk vele a nyomdaiparban és a csomagolóanyaggyártásban is.

Vannak olyan termékek, melyek 100%-ban újrahasznosított papírból készülnek és olyanok is, melyek csupán egy bizonyos részét teszi ki az újrafeldolgozott papír.

Ha építkezünk, mindig legyen konténerünk is

Az építkezéseken a munkálatokhoz használt különböző alapanyagok minden szempontból kulcsfontosságú hozzávalók.

Nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségű anyagokból épül majd az ingatlan, és persze az sem elhanyagolható kérdés, mennyi lesz belőlük az a mennyiség, ami hulladékként megmarad az építkezést követően.

Az is fontos szempont, hogy az építési törmelék és szemét közül hány százalékot lehet újrahasznosítani, és a hány százalék az az alapanyag, ami nem újrahasznosítható és súlyosan terheli a környezetet.

Mikor elkezdünk egy építkezést, talán bele sem gondolunk abba, hogy a megrendelt és felhasználni kívánt anyagok egy része nem tud majd beépülni a falakba, a tetőbe vagy épp az aljzatba, a padlóba. Ezek egy hányada másra nem használható maradékanyaggá, törmelékké válik, ami szintén gazdagítani fogja az építési hulladékot.

Épületek bontása során pedig mindenképpen számítani kell arra, hogy rengeteg sitt és hulladék keletkezik majd a lebontásra ítélt ingatlan megsemmisítésekor. Ám sokan csak a bontást követően szembesülnek azzal, hogy az ily módon keletkezett törmelék és hulladék szinte elárasztja a területet.

Mit kezdhetünk az építést vagy a bontást követően ott maradt, feleslegessé vált és másra már nem használható hulladékkal? Az építkezési illetve bontási területen természetesen nem maradhat, kitenni, ott hagyni sem lehet akárhol. A legegyszerűbb megoldás, ha rendelünk egy konténert, amibe gyorsan és könnyedén belepakolhatjuk a sittet és az egyéb szemetet.

Az építési hulladékot ugyanis az erre kijelölt hulladékudvarokra, hulladéktelepekre kell elszállítani, ahol értő szelektálást követően egy részüket újrahasznosítják, egy másik részüket pedig tovább szállítják olyan hulladéklerakatokba, ahol nem újrahasznosítható szemetet tárolnak.

Ha Ön konténert rendel, az nagyban megkönnyíti az építési hulladék elszállítását, és nem utolsó sorban az ezzel járó töbletterhet le is veszi az Ön válláról.

Ráadásul a pakolás módjával sem kell törődnie, a különböző fajtájú szemetek mind mehetnek akár ugyanabba a konténerbe, cégünk majd mindent szortírozni fog a szemétfajták és az újrahasznosíthatóság szempontjából. Önnek csupán arra érdemes ügyelnie, a sittet tegye a konténer aljába és arra pakolja az egyéb, más hulladékot, így a legkevesebb az esélye annak, hogy bármi kiszóródjon a konténerből, illetve a szemét szétválogatása is ily módon a legegyszerűbb.

Ön is szeretne konténert rendleni? Akkor hívja az itt látható telefonszámot: 06 21 300 7117

Fürdőszoba-felújítás és konténer

Fürdőszoba-felújítás és konténer

Miért is rendelnék pusztán a fürdőszoba felújításához egy konténert – fordulhat meg a kérdés sokunk fejében.

Aztán, mikor belevágunk a felújításba és szépen, lépésről-lépésre haladunk előre a felújítás munkafázisaival, úgy válik egyre egyértelműbbé, hogy szükség van egy konténerre a folyamatosan csak gyarapódó hulladékmennyiség elszállításához.

Már a felújítás első lépései alkalmával is igencsak jól jöhet egy konténer, hiszen a bontási törmeléket nem dobhatjuk csak úgy ki a szemetesbe a többi szemét közé a kommunális hulladékgyűjtőkbe.

A fürdőszobai törmelékek esetében leggyakrabban két típust különíthetünk el. A természetes (leginkább bontási) hulladékokat, amelyek gyorsan, kényelmesen és problémamentesen elszállíthatók konténerekben, illetve a veszélyes hulladékokat, amelyek kezelése fokozott körültekintést igényel. Ilyen veszélyes hulladékok lehetnek például a felújítás során használt ragasztók, oldószerek és festékek. Ezeknek az elszállításához nem a konténer a legjobb megoldás.

A bontáskor vagy a felújítás későbbi fázisaiban keletkező természetes hulladékok esetében azonban alighanem az a legjobb megoldás, ha konténerbe pakoljuk a különböző szemétfajtákat és ily módon gondoskodunk az elszállításukról.

A rossz állapotú, kidobásra, elszállításra ítélt fürdőszobai bútorok, az elhasználódott, feleslegessé vált csempék és járólapok, a kisebb-nagyobb szaniteráruk mind belekerülhetnek egy-egy konténerbe és már meg is van oldva a tárolás és az elszállítás.

A fürdőszoba felújításakor keletkezett hulladékok két csoportra oszthatók aszerint, melyek újrahasznosíthatók és melyek nem. Cégünk ezt a szétválogatást elvégzi, így, ha tőlünk rendel konténert, biztos lehet benne, hogy az újrahasznosítható szemetek ismét hasznos anyaggá válnak és nem terhelik tovább szemétként a környezetet.

Szóval mielőtt belefogna a fürdőszobája felújításába, mindenképp gondoskodjon egy vagy akár több konténerről. Ha Ön is szeretne rendelni, hívja ezt a telefonszámot: 06 21 300 7117 vagy keressen minket egyéb elérhetőségeink valamelyikén.

Hogyan és miként történik az újrahasznosítás?

Sokakat érdekel, hogy mi lesz azoknak az építési-, papír- vagy műanyaghulladékoknak a sorsa, amiket a konténerbe pakolva útjukra bocsátunk, és megérkeznek az erre kijelölt, újrahasznosítást is lehetővé tévő hulladéktelepekre.

Megdöbbentő adattal kell, hogy kezdjük az áttekintést: Magyarországon évente körülbelül 18 millió tonna hulladék keletkezik, ennek legnagyobb hányada, körülbelül hatmillió tonna nem más, mint építési hulladék.

Elszomorító szám, hogy noha a törmelék és a sitt nagy része kiválóan újrahasznosítható lehetne, a hatmillió tonna ilyen típusú hulladék 80%-át mégsem tudják rekreálni, ugyanis ennek a mennyiségnek a döntő része többnyire illegális hulladéklerakókba kerül.

Ezért lenne környezetünk és jövőnk szempontjából elemi érdek, hogy a különböző építési hulladék, vegyes szemét és zöldhulladék szétválogatásra kerüljön, és az újrahasznosítható anyagok ismét felhasználásra kerüljenek. Ha Ön konténert rendel tőlünk, nem kell a szétválogatással pepecselnie, időt, energiát és pénzt takaríthat meg azzal, hogy szortírozás nélkül pakol a konténerbe. A válogatást cégünk elvégzi Ön helyett. Így Ön mégis sokat tett a környezetért anélkül, hogy ez Önnek külön erőfeszítésébe került volna!

Az építési hulladék újrafeldolgozását leginkább annak műszaki minősége határozza meg, valamint az, mennyire egyeztethető össze a környezettel. Az is fontos szempont, hogy az újrahasznosítás során kinyert anyagok mennyire veszik fel a versenyt a földben egyébként is megtalálható primer ásványi anyagokkal.

És hogy mire lehet használni az újrafeldolgozott építési hulladékot, sittet és törmeléket? Remek adalékanyag válik belőlük például aszfalthoz vagy betonhoz. Szilárdítóanyagként, egyfajta töltésként is számításba jöhetnek útalapoknál, kerékpárutaknál vagy sportpályáknál.

Ráadásul nemrég kifejlesztették a K-Briq fantázianevet viselő környezetbarát téglát, amit 90%-ban építési hulladékból gyártanak, és abban rejlik a legnagyobb előnye, hogy az előállítása tizedannyi szén-dioxid-kibocsátással jár, mint egy hagyományos tégláé.

A papírhulladékok esetében csak azokat a papírokat, kartonokat lehet rekreálni, azaz újrahasznosítani, melyek nem szennyezettek. Arra is figyelni kell, hogy az újrahasznosítás előtt a különböző laminált, fóliázott, felületkezelésen átesett vagy a papíron kívül bármilyen más anyagot is tartalmazó hulladékok eltávolításra kerüljenek.

A műanyagok újrahasznosítása talán a legnehezebb és legbonyolultabb feladat: nem ritka ugyanis az olyan eset, amikor ugyanannak a műanyagnak sem azonos az összetétele, hiszen itt vagy ott különböző arányban tartalmaznak például erősító- vagy színezőanyagokat. Éppen ezért a műanyagokat az újrahasznosítás előtt gondosan szét kell válogatni az adott műanyagot alkotó különböző anyagfajták szerint.

Lakásfelújítás és konténer

Lakásfelújítás és konténer

Egy lakásfelújítás alkalmával talán kevesebben gondolnak arra, hogy szükségük lehet egy vagy több konténerre a hulladék elszállításához. Egy felújítás ugyanis kevésbé tűnik macerásnak és hulladéktermelőnek. Pedig, mint látni fogjuk, ezeknél a munkálatoknál is bőven termelődik szemét!

Gondoljunk csak bele: már az előkészületeknél rengeteg hulladék gyűlhet össze. Először is érdemes a felújítás kezdete előtt a felújítandó ingatlanrészeket, helyiségeket teljesen kiüríteni. Már ebben a fázisban rengeteg lom és kacat keletkezik a nem használt, feleslegessé vált, elromlott, kidobandó tárgyakból, gyakran annyi, hogy a konténer a legjobb megoldás a tárolásukhoz és az elszállításukhoz.

Aztán az ingatlan méretétől függően, akár már a bontási munkák során ismét megtelhet egy sittes vagy szemetes konténer. Nem is gondolnánk, a rengeteg sitt és törmelék milyen nagy mennyiségben tud összegyűlni ilyenkor! Képzeljük el, mennyi hulladékot vonz maga után például egy falnak a kibontása vagy átalakítása.

Ha a lakásban padlószőnyeg vagy linóleum található, a felújítás alkalmával érdemes azt is teljesen felszedni és kicserélni. Ha a parketták illetve a járólapok vizsgálatakor kiderül, hogy azok rossz állapotban vannak és nem éri meg velük bajlódni, azokat is el kell távolítani. Ez mind-mind újabb és újabb szemétforrást jelent, ám a konténer ebben az esetben is segíthet! A csempéknél hasonló a helyzet, mint a járólapoknál. Könnyen lehet, hogy itt is az derül ki: teljes cserére van szükség, ám mielőtt kidobnánk a csempét vagy a járólapot, mindenképp győződjünk meg róla, nem elegendő-e egy alapos csiszolás vagy javítás. Ha meg kell válnunk a csempéktől, szintén jöhet a konténer.

Egy-egy elnyűtt beépített bútor, konyhaszekrény vagy gardrób is könnyen a csere sorsára juthat. Ha olyan rossz állapotban vannak ezek a bútorok, hogy eladni, elajándékozni őket lehetetlen, ez újabb nagy mennyiségű hulladék keletkezésével fog járni.

Ha festésre, falfestésre kerül a sor, semmiképp se feledkezzünk el a takarófóliákról. Ha nem megoldható a bútor elvitele az épp festés alatt lévő területekről, akkor a bútorokat mindenképpen takarjuk le, a festményeket csomagoljuk újságpapírba, a padlót pedig teljes hosszában fóliázzuk le. A festést követően ezek a fóliák, csomagolóanyagok is a szemét mennyiségét fogják gyarapítani.

Látható tehát, hogy egy „ártalmatlannak tűnő” lakásfelújítás során is temérdek hulladék keletkezik, ennek az elszállításához mindenképp érdemes konténert rendelni. Ha Önnek is szüksége van konténerre, akkor hívja ezt a telefonszámot: 06 21 300 7117

Tippek a hatékony és gyors rendkaráshoz

Tippek a hatékony és gyors rendkaráshoz

A rendrakás első és legfontosabb szabálya: kezdjünk hozzá, ne halogassunk!

Sokat segíthet, ha mielőtt belefogunk, fontossági listát készítünk: először gondoljuk át fejben, hogy mik azok a teendők, amiket mindenképp aznap szeretnénk elvégezni. Aztán, mik azok a dolgok, amik várhatnak egy kicsit és melyek azok a feladatok, amik akár egy hét múlva is ráérnek.

Ha őskáosz van egy szobában vagy akár az egész lakásban, akkor se fejetlenül essünk neki a rendrakásnak, hanem rakjuk külön kupacokba azokat a tárgyakat, amiknek az adott helyiségben van a helyük, egy másikba, amiket a lakás távolabbi pontjába kell vinni és egy harmadikba pedig kerüljenek a kidobandó holmik.

Ha külön kupacba tesszük azokat a dolgokat, amiknek máshol van a helyük, nem kell, hogy egyenként szaladgáljunk velük ki és be a szobából, hanem amikor összegyűlik a kupac, egyszerre lehet őket a lakás megfelelő pontjaiba vinni.

Sok energiát spórolhatunk, és megkímélhetjük magunkat a nagyobb rendrakástól, ha tárolókat használunk, és oda helyezzük az egyes tárgyakat (fűszertartó, evőeszköztartó, szennyestartó, cipőtartó, stb), így nem kell napok múlva azon gondolkodni, hogy mit hová tettünk.

A szennyest például mindig dobjuk ki a szennyestartóba, ne engedjük, hogy a koszos ruhák „eluralják” a lakást!

A cipőket se hagyjuk szerteszét a lakásban, hanem tegyük őket a tárolóba, cipőtartóba. Így mindig meglesz a kedvenc cipőnk jobb és bal fele is.

A fürdőszoba is kritikus pont szokott lenni, ezzel a helyiséggel kapcsolatban is van egy tippünk: A ritkábban használt fürdőszobai tárgyakat érdemes egy zárt szekrénybe vagy egy polcra helyezni. Kis területű fürdőszobáknál például könnyedén lehet akár az ajtó fölé is egy polcot tenni, ahol ezek a dolgok remekül elférnek.

A ruhákat érdemes például szín szerint tárolni egy-egy ruhatípus esetében, így még egy nagyobb gardróbszekrény is könnyen áttekinthetővé válik.

A könyveket is hasznos időről-időre átnézni és cím vagy téma szerint csoportosítani, illetve abc-rendbe rakni őket, így egyből meg fogjuk találni kedvenc olvasmányainkat.

A konténerbe való pakolásnál azonban nem kell a szétválogatással bajlódni. Csak hívni kell ezt a telefonszámot: 06 21 300 7117 és már érkezik is a konténer, amibe gyorsan és egyszerűen az összes szemetet bele lehet pakolni. A szortírozást cégünk elvégzi!

Konténer és lomtalanítás

Konténer és lomtalanítás

Kétféle embertípus létezik: van, aki minden dolgot eltesz, elrak, és csak nagyon nehéz szívvel válik meg a semmire sem használható kacatoktól is, és van, aki nem szereti felhalmozni a nagyrészt haszontalan holmikat. Akármelyik típusba is tartozunk, előbb-utóbb mindenképp eljön az az idő, amikor búcsút kell mondanunk lim-lomjainknak, kacatjainknak.

A tavaszi-nyári időszak az, amikor a legtöbben megválnak a régi bútoroktól, a lecserélt vagy működésképtelen műszaki eszközöktől, a már rég megunt gyerekjátékoktól, az elnyűtt háztartási tárgyaktól, a nem használt könyvektől. Régen a lomtalanítás sokkal kevésbé volt szabályos keretek közé szorítva, mint manapság. Mostanra már csak bizonyos időpontokban, általában az év csupán néhány napján rakhatjuk ki a lomokat az utcára. És ahogy az lenni szokott, szinte soha nem azokban az időpontokban szeretnénk megszabadulni a kacatoktól.

Mit tehetünk például akkor, ha örökölünk egy ingatlant, ami tele van számunkra használhatatlan tárgyakkal? Ha költözünk, és a pakolás során rájövünk, hogy telis-tele vagyunk kidobandó dolgokkal?

Egyik megoldásként persze megvárhatjuk a hivatalos lomtalanítás napját is, de mi van akkor, ha ez a nap csak több hónap múlva érkezik el? Az a legpraktikusabb, ha rendelünk egy erre a célra kiképzett konténert és abba pakoljuk bele a lomokat.

Ha kertünket vagy garázsunkat rendezgetve jövünk rá, hogy számos olyan dologra bukkantunk, amitől szeretnénk mihamarabb megszabadulni, szintén ne hordjuk ki azokat a holmikat utcára, még kevésbé vigyük el egy erdőszélre vagy egy elhagyatott területre. Elégetni pedig semmiképp ne égessük el a lomhulladékot, hiszen az rendkívül környezetszennyező, ráadásul teljes mértékben szabálytalan is, tehát, ha így teszünk, még egy jókora szabálysértési bírságra is számíthatunk.

Ehelyett rendeljünk konténert, és a lomtalanítás már meg is van oldva, gyorsan és kényelmesen, és persze nem utolsó sorban minden galiba és szabályszegés nélkül.

Ne feledjük, hogy a lomok mozgatása sokszor igencsak körülményes lehet: hogyan rakjuk ki, mivel szállítsunk például egy nagyobb kanapét? A látszatra hatalmas méretű bútorok is beleférnek egy megfelelően nagy méretű konténerbe, minden mehet egy helyre, a szakemberek pedig elszállítják és megfelelő módon intézik a lomhulladék további sorsát.

Szétválogatják a konténerben lévő holmikat, amit lehet, azt újrahasznosítják belőlük, ami pedig nem újrahasznosítható, azt továbbítják a megfelelő hulladéklerakatba.

Amennyiben ön is szeretne rendelni egy konténert a lomhulladék számára, hívja ezt a telefonszámot: 06 21 300 7117

Akkumulátorok elszállítása

Akkumulátorok elszállítása

Az akkumulátor elszállítása bizony nem egyszerű feladat. Hiszen, ha már az akkumulátor kiszolgált és az autóban már nem vesszük hasznát, nem dobhatjuk csak úgy el. Leginkább azért nem, mert számos a környezetre nagyon is ártalmas anyagot találunk benne.

Ólmot, higanyt, kadmiumot, cinket és nikkelt is tartalmaz, nem véletlen tehát, hogy az akkumulátor hulladékként való begyűjtésére, tárolására és kezelésére különleges jogszabályok vonatkoznak.

Az ólom például különösen veszélyes az emberre nézve. Ha például az akkumulátorban lévő ólom a szervezetbe jut, akkor sajnos nem távozik onnan egykönnyen. Az ólomra jellemző lassú kiválasztódás következtében felhalmozódhat az emberi testben: elraktározódhat a májban, a fogakban és a csontokban is.

Ez pedig könnyen betegségek kialakulásához vezethet, olyan súlyos szervi bajokhoz is, mint a májkárosodás, vörösvérsejtek roncsolódása, gyomorbetegségek. Ezért már akkor is igencsak érdemes vigyázni az akkumulátor környezetében, ha autót szerelünk, bütykölünk, vagy akkumulátorcserét végzünk.

Ha az akkumulátor elhasználódott és már szemétként tekintünk rá, semmiképp se dobjuk a háztartási szemét közé. Ne nyitogassuk, ne szedjük szét, se tűzbe, se vízbe ne rakjuk. Amig nem szállítjuk el az akkumulátort biztonságos helyre, semmiképp ne tároljuk ott, ahol esetleg gyermekek is hozzáférhetnek!

Az akkumulátorok szállításával általában a konténeres cégek sem foglalkoznak, hiszen az akkumulátor veszélyes hulladéknak minősül. Így azt nekünk magunknak kell visszavinni egy akkumulátorokra is szakosodott kereskedőhöz. A nem használt akkumulátort a gyártó is köteles visszavenni!

Amikor az akkumulátor értő kezekbe és megfelelő hulladékfeldolgozó telepre kerül, a különböző modern eljárásoknak köszönhetően visszanyerik belőle az ólmot illetve a műanyagot is, ezeket az anyagokat az ipar újra fel tudja használni. Azzal, hogy az akkumulátort elkülönítve az erre a célra rendszeresített begyűjtőhelyekre adjuk le, ahhoz is hozzájárulunk, hogy ne kallódjon el és hogy semmiképp se tudjon a környezetre káros hatást gyakorolni.

A benne lévő veszélyes anyagok így nem terhelik élővilágunkat, nem jelentenek veszélyt se növényre, se állatra, se emberre. Épp ellenkezőleg! A különböző fejlett technikáknak hála még hasznosítani is tudják a benne rejlő értékes ám de veszélyes anyagokat.

Kertrendezés és konténerek

Kertrendezés és konténerek

A kerttel az év mind a négy évszakában bőven van mit foglalatoskodni. Talán a legtöbbet a tavaszi időszakban, amikor a hosszú és hideg tél után különösen szívesen megyünk a kertbe egy kicsit feltöltődni, ráadásul a legtöbb kerti munkát is ebben az időszakban kell elvégezni.

A tavaszi kertrendezés és kertészkedés arra is jó alkalmat teremt, hogy átalakítsuk, kicsinosítsuk, még szebbé tegyük kicsi vagy nagyobb kertünket, udvarunkat. A nagyobb lélegzetvételű kertrendezési munkák során a könnyű és gyors kivitelezés érdekében az a legpraktikusabb, ha rendelünk egy konténert, és abba pakoljuk a keletkezett zöldhulladékot: a különböző ágakat, gallyakat, fa- és földdarabokat hip-hop be tudjuk pakolni a konténerbe, az elszállítással pedig már meg is van oldva a szemétkérdés.

Ősszel másfajta kerti munkák kerülnek előtérbe, mint tavasszal, azonban, ha lelkiismeretesen foglalkozunk kertünkkel, akkor akárcsak a tavaszi teendők során, ősszel is mindenképp érdemes konténert rendelnünk. Gondoljunk csak bele, mennyi zöldhulladék keletkezik ilyenkor: a rengeteg avar, a hulló levél, a kigyomlált gaz, az elhalt ágak és növények eltüntetésének legegyszerűbb és nem mellesleg leginkább környezetkímélő módja, ha konténerbe pakoljuk őket.

Most, hogy az avar égetése a legtöbb helyen be van tiltva, még inkább a konténerbe való pakolás vált az avar eltüntetésének egyik legkényelmesebb és nem utolsó sorban jogszabálykövető megoldásává. Azzal, hogy az avart és az elhalt növényeket gyorsan és egyszerűen konténerbe pakoljuk, még egy problémát kiküszöbölünk: nem kell az összegyűlt zöldhulladék egy idő után mind inkább kellemetlenné váló szagát elviselnünk. A rothadó növénykupacon így a rovarok sem fognak megtelepedni, hiszen a zöldhulladék még időben elszállításra kerül.

Ráadásul azzal, hogy konténerbe pakoljuk a zöldhulladékot és profi szakemberekre bízzuk az elszállítást, környezetünk védelméért is rendkívül sokat tehetünk. A zöldhulladék döntő többsége ugyanis újrahasznosítható. Mindez azt jelenti, hogy az ilyen típusú újrahasznosított hulladék nem terheli tovább a környezetet, nem egy szeméttelepen rothad és bomlik, hanem valamilyen formában újrahasznosítva ismét eredményesen kapcsolódhat be életünkbe.

Amennyiben szeretne a kerti munkákhoz konténert rendelni, akkor hívja az alábbi telefonszámot: 06 21 300 7117

Miért a konténerrendelés a legjobb döntés sokak számára?

Mi köti össze a különböző kerti munkákat, az építkezéseket, a lomtalanításokat és a lakásfelújításokat? Egy nagyon fontos, egyáltalán nem elhanyagolható szempont: mindegyik rengeteg hulladék- és szeméttermeléssel jár.

Márpedig ezzel a nagy mennyiségű szeméttel kezdeni kell valamit. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy a szemét eltakarítása gyorsan, minél kevesebb problémával, minél kevesebb pénzből és minél inkább környezetbarát módon menjen végbe.

Ha ezeket a szempontokat értékeljük, akkor arra fogunk jutni, hogy az a legjobb és legpraktikusabb megoldás, ha konténert rendelünk. Érdemes átnézni a főbb előnyöket, miért is éri meg igazán a konténeres szemétpakolás és szállítás:

A konténer több méretben is rendelhető, így megfelelően igazodik a szemét mennyiségéhez.

Rendkívül egyszerű belepakolni a hulladékot, ez talán a leggyorsabb módja a szemét egy helyre gyűjtésének és ideiglenes tárolásának. Ráadásul nem csak a töltés egyszerű a konténerek esetében, ugyanolyan egyszerűen megy a kiürítés is.

A szállítással sem kell sokat bajlódni. Hozza-viszi a teherautó, és az azt irányító tapasztalt sofőr. Túl sok helyet sem igényel, és a megtöltése is gyorsan halad. Arra kell csak figyelni, hogy a konténerszállító teherautónak legyen elég helye, hogy könnyedén menjen a konténer lehelyezése, illetve a teherautó számára konténer megközelítése is.

A szemeteszsákokhoz képest a konténer jóval nagyobb mennyiségű szemét befogadására képes. A zsákokkal összehasonlítva a pakolás is jóval egyszerűbb a konténer esetében, hiszen szinte mindent elbír, nem kell attól tartani, hogy a hulladék kipotyog vagy kiszóródik.

Köztes lépésre sincs szükség: ha rendelkezésre áll a konténer, a termelődő hulladékot azonnal a tárolóba tudjuk helyezni, nem kell a szemetet ide-oda pakolni, kerülgetni. Ha betesszük a konténerbe, a tárolással kapcsolatos probléma meg is szűnt, lehet tovább dolgozni, és az újonnan keletkezett szemetet pedig ismét a konténerbe rakni.

Nem kell amiatt sem aggódni, hogy egy-egy nagyobb darab hulladék, törmelék nem fér majd be a konténerbe: centizgetés, méricskélés helyett egyszerűen beletesszük a feleslegessé vált szemetet az ott álló konténerbe.

A megrendelt konténert cégünk akár egy teljes hétig is a megbeszélt címen tudja hagyni, így nem kell sietni a hulladék berakásával: ahogy halad a munka, abban az ütemben lehet a hulladékot a konténerbe dobni.

A konténer igazán strapabíró, szinte bármit „elnyel”, tehát, ha nem szeretnénk időt tölteni a szemét szortírozásával, vegyesen is belepakolhatjuk a szemetet: ami szemét épp abban a pillanatban a munka során keletkezik, már mehet is rögtön a konténerbe.

Mi mindent érdemes átgondolni, mielőtt megrendeljük a konténert?

Először is azt érdemes felmérnünk, hogy nagyjából mennyi szemetet kell majd a konténerbe pakolni. Ezt követően pedig azt is érdemes megvizsgálnunk, hogy milyen jellegű hulladék az, amit el akarunk szállíttatni.

Ezzel két legyet ütünk egy csapásra: egyrészt megkönnyítjük a saját magunk dolgát, hiszen könnyebben meg tudjuk ítélni, mekkora és hány darab konténerre lesz szükségünk, másrészt, ha nem vegyesen pakoljuk a szemetet a konténerbe, hanem a szemét jellegétől függően elkülönítve, akkor még pénzt is spórolhatunk. A vegyes, válogatatlan szemét elszállítása ugyanis mindig a legdrágább. Ezen kívül van még egy harmadik pozitív szempont is, ez pedig nem más, mint a környezet védelme. Hiszen, ha például a zöldhulladékot külön konténerbe pakoljuk, azzal nagyban elősegítjük az ilyen típusú szemét újrahasznosítását.

Az is fontos szempont, hová fog kerülni a konténer, amibe majd a szemetet pakoljuk. Érdemes olyan helyszínt választani, amit a konténert szállító teherautó könnyen meg tud közelíteni: ne kelljen centizgetni a ki-be állásnál, illetve az is lényeges, hogy a konténer le és felpakolásánál is elég hely álljon rendelkezésre, nehogy megsérüljön a konténer.

Ha például magánterületre, a kertünkbe vagy az udvarunkba szeretnénk állítani a konténert, arra is ügyelni kell, hogy kellően széles beállót tudjuk biztosítani a teherautó számára. Minimum 2,8 méter széles és 3,5 méter magas beállóra van szükség ahhoz, hogy a gépkocsi a helyszínt biztonságosan meg tudja közelíteni.

Ha pedig közterületre kívánjuk rakni a konténert és 1 óránál tovább szeretnénk bele pakolni, nagyon fontos, hogy rendelkezzünk a megfelelő területfoglalási engedéllyel. Területfoglalási engedélyt a területileg illetékes helyi önkormányzattól lehet beszerezni. Abban az esetben, ha védett övezetbe kívánjuk lerakni a konténert, akkor behajtási engedélyre is szükségünk lesz, ennek a beszerzése több napot vesz igénybe.

Amennyiben tudni szeretné, mik a leggyakoribb esetek, amikor az emberek konténert rendelnek, ajánljuk figyelmébe az alábbi kis statisztikát:

Lakossági részről ezek az esetek fordulnak elő legtöbbször:

  • nagytakarítás, lomtalanítás,
  • beázás okozta károk eltávolítása,
  • szelektálás költözésnél,
  • felújítási és bővítési munkálatok,
  • kertépítés vagy kertrendezés,
  • hagyatéki tárgyak, bútorok elszállítása.

Az ipari szektorban pedig ezek a leggyakoribb okok:

  • építési törmelékek elszállítása,
  • fa- és fémhulladékok eltávolítása,
  • kavics, murva, sóder szállítmányozása.

Konténerek és környezetvédelem

Konténerek és környezetvédelem

A 2020-as években a környezet védelme talán minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kap majd. Ez nem is csoda, hiszen riasztó adatok sora jelenik meg arról, milyen mértékben szennyezzük és terheljük meg bolygónkat. Ha unokáink számára is élhető és egészséges területként szeretnénk megőrizni Földünket, akkor mindenkinek ki kell vennie a részét a környezet védelméből.

A környezetvédelmi szempontokat ráadásul az élet szinte minden területén figyelembe tudjuk venni és szem előtt tudjuk tartani, nem kivétel ez alól az sem, amikor épp konténerbe gyűjtjük a szemetet.

Amikor szelektíven, gondosan szétválogatva töltjük konténerbe a hulladékot, akkor lényegében ugyanazt csináljuk nagyban, mint amikor szelektív kukákba dobjuk a műanyagpalackot, a tejesdobozt vagy a borosüveget.

Ezzel a módszerrel nagy mértékben tudjuk védeni a környezetet, és alig kerül több energiánkba, mintha csak úgy fognánk és vegyesen beledobálnánk minden hulladékot a hatalmas konténerbe.

Még jobban járunk akkor, ha még a konténerrendelés előtt válogatjuk szét a szemetet. Így nemcsak gyorsabban helyezhetjük a konténerbe a szemetet – időt és pénzt spórolva ezzel – hanem a szemét pontos mennyiségét, nagyságát is jobban látjuk. Ennek köszönhetően még inkább meg tudjuk ítélni, hány darab illetve milyen típusú konténerre lesz szükségünk.

A szétválogatás mellett az is különösen fontos, hogy a felgyülemlett hulladékot mindig az érvényben lévő szabályoknak és előírásoknak megfelelően szállíttassuk el. Szenteljünk külön nagy figyelmet a veszélyes illetve mérgező hulladéknak!

A különböző vegyi anyagok, festékek, háztartási gépek, akkumulátorok, gumik elszállítása még több körültekintést igényel. Az, hogy az elszállítás szabályszerűen történjen, mindannyiunk érdeke. Elég csak arra gondolni, hogy ezek a hulladékok az emberi élet minőségét is veszélyeztethetik – nemcsak az élővilágra, állatokra, növényekre jelenthetnek súlyos kockázatot, hanem az emberi egészségre is!

Ha építkezéskor, lomtalanításkor, kertrendezéskor, gallyazáskor, kaszáláskor szétválogatjuk a keletkezett hulladékokat, akkor azt is biztosítjuk, hogy az újrahasznosítható szemét a megfelelő helyre kerüljön és más formában ismét hasznos anyaggá váljon, azok a hulladékok pedig, melyek nem újrahasznosíthatók, szintén a rendeltetésszerű helyen landolva ne terheljék tovább nagy mértékben a környezetet.

Ne feledjük, hogy azért a szemétért, amit mi állítunk elő, mi termelünk, mi tartozunk felelőséggel is. Csak egy kis időráfordítás szükséges részünkről ahhoz, hogy szemetünkkel ne szennyezzük a környezetünket, épp ellenkezőleg: annak nagy részét újrahasznosítva még profitáljon is belőle bolygónk és mi magunk is! A következő generációk hálásak lesznek majd nekünk azért, hogy még a szemetünkre is odafigyeltünk!

A Hulladékok fajtáiról ITT OLVASHAT bővebben. 